A korona kalandjai - Második könyv / A korona kalandjai Bd.2 (ePub)
- Kreditkarte, Paypal, Rechnung
- Kostenloser tolino webreader
Folytatódik a magyar Szent Korona kalandjairól szóló trilógia, amely nagyobb részben a magyar nép, a magyar államiságért folytatott küzdelem története is. A mohácsi vésztol a magyar reformkorig meséli el, mi minden történt, és történhetett a koronával azokban a bizonytalan idokben. A sokak szerint szinte történelmi intézményként kezelt koronát, amelyre egész elméleteket, sot állami törvényeket és rendeleteket építettek, kézrol kézre adták az említett korokban. Próbálták elrabolni, eltüntetni, felhasználták zsarolásra, megfélemlítésre. Voltak olyan "magyar" uralkodók, akik csupán egyszeru "ékszernek" tartották, drágaköveinek és aranyának értékét becsülték csak, szimbolikus jellegére és nemzetet összefogó erejére ügyet sem vetettek. Megint másoknak jelvény volt, amelyet életükben egyszer egyetlen órára a fejükre tettek, magukra öltöttek, azután majdhogynem megfeledkeztek róla.
Ám minden korban akadtak, akik a koronát szentnek tartották, és készek voltak életüket is adni, hogy a magyaroké maradjon. Mégis, a korona hosszú évtizedeket töltött "fogságban", idegen érdekek szolgálatában. Egész emberöltok múltak el úgy, hogy senki sem láthatta, ha mégis, úgy politikai érdekek csaptak össze körülötte. A könyv a homályos évszázadokról szól, amikor védelmében ismert és neves, no meg ismeretlen hazafiak álltak ki. Mindezek ellenére az ország jelképe leggyakrabban idegen hatalmak játékszere lett, noha mindig akadtak, akik ezt nem turhették, és tettek ellene.
- Autor: István Nemere
- 2021, 392 Seiten, Ungarisch
- Verlag: Gold Book
- ISBN-10: 963426560X
- ISBN-13: 9789634265603
- Erscheinungsdatum: 23.04.2021
Abhängig von Bildschirmgrösse und eingestellter Schriftgrösse kann die Seitenzahl auf Ihrem Lesegerät variieren.
- Dateiformat: ePub
- Ohne Kopierschutz
eBooks und Audiobooks (Hörbuch-Downloads) mit der Familie teilen und gemeinsam geniessen. Mehr Infos hier.
Zustand | Preis | Porto | Zahlung | Verkäufer | Rating |
---|
Schreiben Sie einen Kommentar zu "A korona kalandjai - Második könyv / A korona kalandjai Bd.2".
Kommentar verfassen